Egy fiatal nő keresett telefonon, bemutatkozott, majd hivatalos hangon közölte, hogy lánya, Zsófia, előzetes letartóztatásba került kábítószerrel való visszaélés miatt. Ekkor fordult vele a világ. A „nem tudok róla, tehát nincs probléma” típusú stratégiája összeomlott. Szembe kellett néznie a ténnyel: nem lehet tovább bízni abban, hogy Zsófia „majd kinövi egyszer azt az áldatlan kamaszkort”. Életének ez az időszaka neki sem volt felhőtlen. Legoptimistább pillanataiban arra a következtetésre jutott, hogy lánya lényegében az anyai mintát követi. Egy kicsit harsányabban, több „bulival”, több szexszel, gátlástalanabbul és lustábban. Ahogy ez a mostani generáció éli az életét.
A kábítószert vízválasztónak tartotta. Lehet nem tanulni, lehet éjszakánként kimaradozni, korán kezdeni a szexuális életet. Mindent lehet, kivéve a kábítószert. Nem tudta pontosan, mi is az. Azt különösen nem, hogy van különbség kábítószer és kábítószer között. A KÁBÍTÓSZER a fejében egy rettenetes szörny volt, amely úgy üti fel a tisztességes családokban a fejét, mint a középkorban a pestis. Védekezni ellene pedig lehetetlen.
Először legjobb barátnőjével konzultált. Tőle megtudta, hogy nagyon nagy lehet a baj, hiszen a drogosokat nem szokták csak úgy letartóztatni. „Biztosan ő is árulta az anyagot, ezért csukták börtönbe”. Most már végképp elveszítette a fejét. Férjétől öt éve elvált, azóta beszélő viszonyba sincsenek, hozzá sem fordulhatott. Hirtelen ötlettel a telefonkönyvet kezdte lapozgatni, majd felhívta a drogstop telefont, ahol egy szülők által szülők számára szervezett egyesületbe irányították. Itt úgy érezte, hogy a szülők haragszanak a gyermekükre ahelyett, hogy magukba néznének. Azon különleges anyák közé tartozott – Bertolucci A hold című filmjének hősnőjéhez hasonlóan – aki lánya kábítószerezésének hallatán nem lánya barátaira kezdett mutogatni. Erős késztetést érzett az önvizsgálatra, annak kiderítésére, mennyire járult hozzá Zsófia fejlődésének megtorpanásához és ahhoz, hogy lánya „ártatlanul” kerülhetett börtönbe. Biztos volt benne, hogy lánya ártatlan.
Öröm volt Anikóval dolgozni. Minden találkozásra felkészült, jegyzetekkel jött, néha előzetesen e-mailben fejtette ki gondolatait. Amíg hozzám járt, több jogászt is felkeresett, hogy tanácsot kérjen. Ekkor szembesült a magyarországi jogi szabályozás valamennyi fonákságával. Kísérletet tett arra, hogy más, hasonló anyákkal összefogva országos mozgalmat indítson a jogi szabályozás megváltoztatásáért. De szomorúan szembesült azzal, hogy az anyák annyira szégyellik, ami a gyermekükkel történt, hogy nem mernek nyilvánosság elé állni. Ő mert, beszélt, ahol és amikor csak lehetett.
„Kétféle bűntudat van, doktor úr”, fejtette ki egyik alkalommal. „Az egyik, amikor már csírájában elfojtják. Ezzel elérik, hogy minden mozdulatukat a bűntudat, és ne a józan ész irányítsa. Én a második típushoz tartozom. Azért szeretnék megszabadulni a bűntudattól, hogy segíteni tudjak Zsófiának.”
Anikó egy évig járt hozzám, addig, amíg lánya ki nem szabadult a börtönből. Eleinte kizárólag Zsófiával foglalkoztunk. Később beszélgetéseink tárgya Anikó lett. Meg szerettük volna fejteni a titkot: miért jelentett számára Zsófia nevelése megoldhatatlan feladatot, miért nem tudott lányával szoros és bizalmas kapcsolatot kialakítani. Kézenfekvőnek tűnt az a magyarázat, hogy „hiszen nekem nem volt kamaszkorom, mit tudtam én, milyen egy kamaszlány!” Való igaz, hogy szülei korán meghaltak, s bár nagyszülei mindent megtettek, hogy helyettesítsék őket, öccséről és húgáról már tizennégy éves korában ő gondoskodott. „Amikor Zsófi annyi idős lett, mint amikor én a szüleimet elveszítettem, ahelyett, hogy vele együtt végre én is kamasz lehettem volna egy kicsit, inkább a munkát választottam. Pedig végre kisírhattam volna magamból azt a sok keserűséget. De egy anya sohasem sírhat”.
Egy másik nyomvonalra - a férfiakhoz való viszonyára - is gyorsan ráakadtunk. Feltűnő volt, hogy ez a jó külsejű intelligens és vonzó asszony férfi nélkül él. Anikó a válást követően többször próbált új kapcsolatot kialakítani, sikertelenül. Hol Zsófia került a partnerével konfliktusba, hol ő. Végül úgy döntött, hogy neki egy feladata van, felnevelni Zsófiát. A férfiak másodlagosak. „Ma már tudom, hogy konfliktusok nélkül nem lehet hozzászokni egy másik emberhez. És nem lehet kijátszani egymás ellen a lányomat és a barátomat.”
A férfimentes élet Anikó és Zsófia viszonyára megoldhatatlan teherként telepedett. „Úgy éltem a lányommal, mint előzőleg a férjemmel. Alig láttuk egymást, és soha nem beszéltünk kényes dolgokról. Lehet, hogy ebben az időben ő helyettesítette a férjemet? Szegény lány, mi mindent kellett mellettem elviselnie?!”
Zsófia – egy rátermett ügyvéd segítségével – most szabadult a börtönből. Feltehetően már nem ugyanaz a lány, mint amikor oda bevitték. De édesanyja sem ugyanaz az asszony, mint korábban. Vajon mi lesz velük? Hogyan alakul a sorsuk? Megtanulták-e az élet leckéit? És hogy fognak egymással bánni ezek után?
Utolsó kommentek